Szín a mintából Nyomtatás
Írta: hakansukur   
2013. április 27. szombat, 05:48

Javítgattam egy kicsit az oldalon, most már jobban működik, bár még vannak akadozások. Amennyiben nem jelennek meg a képek (eredeti, imitált gobelin kép, illetve a minta) akkor hatásos lehet az oldal újratöltése.

Fontos változás, hogy most már a Módosítások részben a minta képből kattintással nemcsak öltéseket lehet kijelölni, hanem az adott öltés színe is ki lesz jelölve akár csereszínként, akár cserélendô színként., így nem kell találomra kiválasztani a használt színek közül vajon melyik is az a szín, amit kinéztünk a minta képén.

A mintaszerkesztés nem egyszerû dolog és sajnos azt kell mondanom, hogy az oldalon fotóból mintákat nem egyszerû készíteni. Nem csak annyiból áll a mûvelet, hogy feltöltjük a képet, majd rányomjuk szerkesztést és végül kinyomtatjuk a mintát. Közben többször is át kell szerkeszteni, hogy megfelelô legyen a színek száma és az esetleges hiányosságokat, szépérzékünket sértô öltéseket kiköszöböljük. Például az elválasztó, kontúr vonalak nem mindig jelennek meg folytonos vonalként a mintában, ezeket igencsak ki kell egészítenünk, hogy megfelelô legyen. Elôfordulhat, hogy nem odaillô szín kerül a mintába, amit szintén ki kell "gyomlálnunk". Most csak pár olyan dolgot említettem, ami mindenképpen szükségessé teszi a minta szerkesztését, ha megfelelô és jól használható mintát szeretnénk.

Szóval jó mintához türelem kell, feltöltött fotó után egy-két kattintással nem fogunk használható mintát kapni, dolgoznunk kell vele egy kicsit.

Módosítás dátuma: 2013. április 29. hétfő, 09:34