Háttér Nyomtatás
Írta: hakansukur   
2010. július 28. szerda, 17:58

 

Volt egy tervem. Bekötni pár újságot, de valami szép, egyedi kötést szerettem volna, nem holmi műbőrt. Jött az ötlet, hogy legyen valódi bőrkötés. Tény, hogy ez eléggé megnöveli majd az árat, de maradandót szeretnék alkotni, ezért döntöttem emellett. És ezt a bőrkötést szerettem volna megkoronázni egy intarziával, amelyet gobelinből képzeltem el. Megvolt a kép, ami alapján szerettem volna megcsinálni a hímzést, de hogyan fordítsam át a képet leszámolható mintává?

Ekkor jött az ötlet, hogy kellene egy olyan alkalmazás, amely ezt lehetővé teszi. Sikerült is csinálni egy olyan programot, amely a megadott képből és meghatározott fonaltípus alapján elkészíti az adott kép leszámolható mintáját. Ezután már nincs más dolog, mint kihímezni. Na persze ez a nagyobb feladat! :)

Régebben már volt egy ilyen próbálkozásom, egyik rokonom nagyon szeretett hímezni, de már unta azt a pár katalógust, amit külföldrôl szerzett be. Akkoriban még az internet gyerekcipôben járt, így nem is weben készítettem el a programot. Pár mintát sikerült csinálnom, azonban a program elveszett.

Aztán a fenti ok miatt ismét elôtérbe került, hogy kellene egy leszámolható minta a bôrkötéshez. Próbálkoztam az interneten, de nemigen jártam sikerrel. Bevallom annyira nem is keresgéltem. Itthon próbáltam meg pénzért megcsináltatni a mintát, de annyira körülményesnek bizonyult - számos levélváltás -, hogy inkább a saját kezembe vettem az ügyet. Az alkalmazást a webre készítettem el, amelynek számos elônye van.

És ha már megvan ez az alkalmazás, akkor miért ne tegyem ezt mindenki számára elérhetővé, hátha másnak is szüksége van ilyenre. Ez vezetett oda, hogy csinálok egy honlapot, amely erről fog szólni. Nem vagyok nagy ismerôje a gobelin hímzésnek, az alapokat tudom; a hímzés számomra egy eszköz, amely segítségével elérhetem a célomat, de nem nevezném a hobbimnak.

A honlap fejlesztésére terveim ugyan vannak, azonban az időm kevés. Majd meglátjuk mi lesz. A jelenlegi oldal alapvető funkciókkal van ellátva: egyszerű fórum, egy rész a híreknek, egy minta katalógus és persze a minta szerkesztő. A minta katalógust arra találtam ki, hogy a felhasználók megoszthassák egymással a mintáikat. Elképzelhetőnek tartom ugyanis, hogy általános minták is fognak születni, mint betűk, számok, állatfigurák, melyeket szívesen osztanátok meg másokkal is. A mintakatalógust ezért tettem fel.

Szerintem a gobelin az utca emberében úgy él, mint egy régimódi technika, amely olykor már giccsesnek számító vallásos, illetve századfordulós figurákat, mintákat ábrázol. Megmondom ôszintén így vagyok vele én is. Ideje lenne egy kis fiatalságot, modernséget vinni ebbe a mûfajba és ennek semmi akadálya. Egy kihímzett gobelin kép bárhol megállhatná a helyét, csak a témát kell jól megválasztani! Egy Vasarely képet ugyanúgy ki lehet hímezni, mint egy Forma-1-es versenyautót, vagy Süsü-t a sárkányt. Csak a képzelet szab határt.

Mindenkinek sok sikert és szép hímzéseket kívánok!

Módosítás dátuma: 2011. október 20. csütörtök, 14:47